Jováki Parti Horgásztó
Tisztelt Horgászok!

Örömmel tapasztaltuk, hogy a horgászok pozitívan fogadták a Bokrosi Jováki Parti Halastó horgásztóként való újjáélesztésére irányuló törekvéseinket. Kevés olyan horgásztó van, amely természetvédelmi területen ilyen nagy vízfelülettel (28 ha) fogadná a horgászni vágyókat.
A 2010-es évben a Tisza folyó vízállásának változása során bekövetkezett árvizek – mint az országban sok helyen – a Bokrosi Jováki Parti Tavon is két alkalommal hosszabb időre csökkentették a horgászati lehetőségeket. A tartósan megemelkedett vízszint jelentős károkat okozott a horgásztó üzemeltetésében.
Bízunk benne, hogy az idei évben kedvezőbb vízállás várható, és a Tisza nem fogja befolyásolni a horgásztó vízszintjét, ezáltal egész évben lehetőség nyílik horgászatra.

A feldolgozott fogási naplók alapján a Tisza áradása a tóban levő halállomány összetételét megváltoztatta. A tavaszi pontytelepítéseket követő első áradáskor sajnos a telepített halállomány nagy része elvándorolt, ugyanakkor nemes- és egyéb anyahalak és halivadékok kerültek tömegesen a tóba (ponty, amur, kárász, csuka, fogassüllő, sügér, keszegfélék). A horgászvízben található csuka mennyisége nagymértékben növekedett, melyek nagy része többségében már ősszel elérte a kifogható mérethatárt.

Reméljük, hogy a „természet adta” megújult halállomány és az idei évre tervezett haltelepítéseink ismét horgászsikerekkel jutalmazzák vendégeinket.
A horgásztó a 2012-es évben is várja a pihenni- és horgászni vágyókat.

Mint minden magyarországi horgászvízen, így a Bokrosi Jováki Parti Horgásztavon is kötelező a területi jegy kiváltása mellett az állami horgászengedéllyel együtt a 2012-es évre érvényes állami horgászjegy megléte is.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is négyféle horgászjegyet bocsátunk ki, melyek változatlan áron állnak a horgászni vágyók rendelkezésére. Reméljük, talál igényeinek megfelelő lehetőséget a kibocsátott területi engedélyek között.

Felnőtt nappali jegy:
Maximum 2 horgászbottal történő horgászatra jogosít, botonként 2 horoggal. A horgászati idő napkeltétől napnyugtáig tart. A nyári időszakban (május 01. és augusztus 31. között) 05-20-óráig
A kifogható halak mennyisége: naponta 2 darab nemes- és 3 kg egyéb hal, amennyiben nemeshal fogása nem történt, 5 kg egyéb hal tartható meg.
Ára: 2.000,- Ft
Felnőtt éjszakai jegy:
Maximum 2 horgászbottal történő horgászatra jogosít, botonként 2 horoggal. A horgászati idő napnyugtától napkeltéig tart. A nyári időszakban (május 01. és augusztus 31. között) 18-08-óráig.
A kifogható halak mennyisége: naponta 2 darab nemes- és 3 kg egyéb hal, amennyiben nemeshal fogása nem történt, 5 kg egyéb hal tartható meg.
Éjszakai horgászatnál kötelező a horgászhely jól látható kivilágítása!
Ára: 2.000,- Ft
Gyermek napi jegy:
15 éves korig váltható, 1 horgászbottal (2 horoggal) történő horgászatra jogosít. A horgászati idő napkeltétől napnyugtáig tart. A nyári időszakban (május 01. és augusztus 31. között) 05-20órá-ig.
A kifogható halak mennyisége: naponta 1 darab nemes- és 2 kg egyéb hal, amennyiben nemeshal fogása nem történt, 3 kg egyéb hal tartható meg.
Ára: 1.000,- Ft

A fenti területi horgászjegyek változatlanul megvásárolhatók az alábbi üzletekben:

Bokrosi Coop Abc Csongrád-Bokros, Bokros u. 32.
Lantos Mix horgászbolt Csongrád, Berzsenyi D. u. 1.
Harcsa horgász-vadászbolt Csongrád, Kereszt u. 9.
Profi Horgászcikk Kereskedés Kiskunfélegyháza, Dr. Holló L. u. 25.
Non-stop nyitva tartással kaphatók jegyek:
Agip benzinkút Csongrád, Fő u. 65.

Éves engedély:
Tulajdonosának az év bármely napján van lehetősége horgászatra. Maximum 2 horgászbottal történő horgászatra jogosít, botonként 2 horoggal. A horgászat időtartama napkeltétől napnyugtáig tart. A nyári időszakban, május 01. és augusztus 31. között reggel 05-től este 20-óráig érvényes.
A kifogható halak mennyisége: naponta 2 darab nemes- és 3 kg egyéb hal, amennyiben nemeshal fogása nem történt, 5 kg egyéb hal tartható meg.
Az éves engedély éjszakai horgászatra nem jogosít!
Érvényes 2011. december 31-ig.
Ára: 40.000,- Ft
Kiváltható: a Bokros Invest Kft. telephelyén, Csongrád-Bokros, Tanya 1258.
Kiadja, és további információ kérhető: Ungerbauer Anikó +36-30/300-7733
Kiállításához személyes átvétel, és telefonon történő időpont-egyeztetés szükséges. Kérjük, hozza magával állami horgászengedélyét és a 2011-es évre érvényes állami horgászjegyét!

Engedje meg, hogy egy pár mondatban tájékoztassuk a horgászati törvényekről és a horgásztó szabályzatáról.
Felhívjuk a horgászok figyelmét, hogy a horgász köteles horgászat közben magánál tartani a területi jegyet, az állami engedélyeket, valamint a folyamatosan kitöltött fogási naplót. Az éves engedéllyel rendelkezők fogási napló tömböt kapnak az engedély átvételekor.
A területi jegy hátoldalán található fogási napló vezetése kötelező!
Nemeshal fogása esetén a haltartóban történő elhelyezés után a horgász köteles fölvezetni a fogási naplóba a kifogott halat. Egyéb hal (kárász, keszeg, törpeharcsa, stb.) fogása esetén a horgászat befejezésekor halfajonként kérjük az aznap kifogott mennyiséget a fogási naplóba beírni. A kitöltött fogási naplót a kihelyezett gyűjtőládákba kérjük bedobni lehetőleg naponta, de legkésőbb a horgászatot követő 3 napon belül!
Gyűjtőládák helye:
• „Nagykörút” (Fehér keresztdűlő vízlépcsői kövesút felöli vége) és a vízlépcsős torony felé vezető dűlő keresztezése
• Bokros Pusztai tóparti kanyar

A fogási napló pontos vezetése fontos, mert ez alapján tudjuk a szükséges haltelepítést halfajra és mennyiségre nézve elvégezni. Így tudjuk biztosítani a halállomány minőségi javítását és szinten tartását, valamint a telepítés folyamatosságát.
A horgász köteles a horgászat befejezéséig a kifogott halat a tóban elhelyezett, a horgászati szabályoknak megfelelő haltartóban tárolni.
Kérjük a méret alatti nemeshalakat a fogást követően azonnal visszaengedni a horgásztóba!
Bevetett horgászfelszerelést őrizetlenül hagyni, másra átruházni, még rövid időre is TILOS!
Pergetéses horgászatra október 01-jétől április 30-ig van lehetőség (kivéve az érintett halfajokra vonatkozó tilalmi időszakokban).
Csali behordása tilos, etetés csak partról engedélyezett.

Szeretnénk felhívni a horgászok figyelmét arra, hogy a tó vize fürdőzésre alkalmatlan, a horgásztóban fürödni tilos!
Csónak használata a vízparti telkek vagyonvédelmének érdekében továbbra is tilos!

A fenti horgászati rendszabályok többsége egyezik az állami horgászengedélyben meghatározott rendszabályokkal. Ezek betartásának ellenőrzésére lehetősége van a halőrökön kívül a vízirendőröknek is.
Kérjük az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében, figyeljenek a rendszabályok betartására.

Szeretnénk azoknak is segítséget nyújtani, akiket elvarázsolt a Bokrosi Jováki Parti Horgásztó természeti értéke, környezete, és gondolkoznak tóparti ingatlan vásárlásán. Néhány tóparti telektulajdonos jelezte esetleges ingatlanértékesítési szándékát. Ha élni kíván a lehetősséggel, érdeklődjön a halőröknél vagy az alábbi telefonszámon:
Ungerbauer Anikó +36-30/300-7733

Kellemes pihenést és jó fogást kívánnak a Bokrosi Jováki Parti Horgásztó tógazdái és halőrei!


Csongrád-Bokros, 2011. március 10.



A Bokrosi Jováki Parti Horgásztavon 2011. március 19-én, szombaton
kezdődik a horgászidény.


Webszerkesztö : g21c11@gmail.com
Kategoria: Egyéb  Irta: Admin - - Saturday 26 February 2011 - 12:07:29